Singer regénye kezdetben lassan, részletezően építkező, majd egyre szédültebbé váló, végül kavargó vízióként befejeződő mű a zárt közösségekben élő, szegény, tudatlan, a csak a vallási előírások útmutatásai szerint élő emberek vezető- és csodavárásáról, hiszterizáltságukról, értékveszéseikről, morális lezüllésükről, röviden a tömegpszichózisról. Singer története ugyan egy 17. századi lengyelországi zsidó közösségről szól, de könnyen azonosítható benne az a szociálpszichológiai modell, amely országhatárokon, vallási közösségeken, történelmi időkön átívelően jellemező a tömegek és az őket manipulálók double bind kapcsolatára. Döbbenetes erős rajz arról, hogy frusztrált embercsoportok mennyire vágyják a manipulációs folyamatokat, hogyan hagyják, hogy a vezetőik gerjesszék az indulatokat, amelyek előbb utóbb önmegsemmisítő folyamatokká válnak, és elpusztítják őket.
Singer a manipuláló vezetők típusai közül is azonosít néhányat a regényben. A hagyományokat tisztelő rabbi nem kell a kilátástalanságban frusztrálódott közösségnek, a csodát ígérő, az újdonság erejével ható, de depresszív vezető is csak addig, amíg meg nem jelenik a gátlástalan, pozitív attitűdű csodaígérő. Ha ez a típus ügyesen még egy showt is meg tud lovagolni (egy vallási révületben üzeneteket közvetítő médiummal), akkor szinte mindent visz..., míg meg nem fordul a tömeg indulata. Halvány szál a regényben a hamis prófétát elutasító emberek cselekvési terének bemutatása, hisz valójában nincsenek eszközeik a szektásodó csodavárókkal szemben. A "nem lehet tenni semmit" bénultsága ismerős folyamat a történelemből...
A jó regény a legfontosabb kérdések mellett kevésbé hangsúlyos kérdések végiggondolását is megkívánja az olvasótól, de ezek felvetése, a lehetséges válaszok rögzítése messze túlmutatna egy jól olvasható értékelés keretein.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése