Javier Marías: Rossz kezdet

fotó:J. Marías fb-oldaláról

Hasonlóan a Holnap a csatában gondolj rám c. regényhez, komoly, fontos, mély lélektani (mélylélektani) kérdéseket vet fel ez a regény is. Ebben is téma  a látszatélet és a valóság egymáshoz való viszonya, de a mű középpontjában álló házaspár kapcsolatában  nem válik el olyan élesen a kettő, mint a korábban említett műben. Technikailag úgy teremtett a hasonló témához az előzőtől eltérő forgatókönyvet Marías, hogy egy olyan mély sebet nyomott a feleség által a férfi főszereplő hiúságába, lelkébe, hogy ezzel lehetetlenné tette a boldog házasság látszatának hibamentes fenntartását. Lassan bontja ki az író a történet múltbéli szálait (mi volt a bűn, miért volt a bűn), így ráérősen minden gondolatát elmondhatja árulásról, bűnről, arról, hogy a feleslegesen bevallott bűn  milyen terheket ró a férjre, közvetve az egész családra, és milyen következményekkel sújtja a feleséget. Elmélkedik azon, hogyan alakul a bűn életpályája az évek során, arról is, elévül-e a bűn a múló idővel, marad-e nyoma, ha elmúlik a személyes élet. Tetszetős és hatékony ötlet egy fiatalember megfigyelőként (magánnyomozóként) való szerepeltetése, mert ő a maga szempontjai szerint árnyalja a férj bűnhöz való merev viszonyulását, és életkora, térbeli mozgása lehetőséget teremt arra, hogy a családi, magánéleti színtér kiszélesedjen. Megbízatása és kapcsolatai révén jóval tágabb időhorizonton és társadalmi környezetben is értelmezhetővé válnak az eddig csak intim szférára szűkített morális kérdések. A Franco halála utáni években járunk, de a regényidő időnként visszakanyarodik a múltba, a diktatúra évtizedeibe.  A  80-as évek elején már jól érzékelhető, hogyan viszonyul a társadalom többsége Franco híveihez, a diktatúra bűneihez. Látjuk,  hogyan élnek Franco valamikori hívei, de belelátunk a fiatalság mámoros, szabad életébe is.

Érdekes gondolatok, felvetések, morális kérdések rajzottak az oldalakon, és bár értettem, miért lassú tempójú a regény, én mégis úgy éreztem magam olvasás közben, mintha egy többre képes autó hátsó ülésén ülnék, amely csak kettes sebességben araszol, és nekem az út menti virágokat éppoly részletesen meg kell figyelnem, mint a távoli hegyek látványát.  Zavart tehát ez a tempó, mert valójában nem sokat változott a táj. Értem, hogy kaptam időt az elgondolkozásra, mégis, mégis elmaradt a harmónia. Annyira didaktikusan szájba rágta Marías a maga véleményét, hogy folyton legalább 4-esbe tettem volna a sebváltót. Kevésnek éreztem a storyt ehhez a terjedelemhez (600 oldal körüli), soknak a moralizálást, mert ugyanazt a kört járta körbe többször is, így végül némi csalódással fejeztem be az olvasást, és kezdtem el vágyakozni a Beleszerelmesedések c. regényére, mert Marías jó író, csak ez..., ez most nekem nem jött be.

Javier Marías:Holnap a csatában gondolj rám

Nem a fülszöveg kísértet meg, melynek alapján akár morbid, de legalábbis bizarr történetre számíthattam volna, hanem egy molyon olvasott értékelés hangulata miatt döntöttem úgy, hogy Javier Mariás következik az életemben.

Egy eleve bizonytalanul szervezett és az egyik fél (Marta) váratlan halála miatt megvalósítatlan házasságtörési kísérlettel indul a történet, de a feldobott labdát fent is hagyja  az író, egy pillanatig sem kísérti meg a témában rejlő hatásvadászat lehetősége. A hangsúly kezdettől azon van, hogy egy ilyen váratlan, extrém helyzetben hogyan viselkedik, hogyan dönt, mire gondol, mit érez a férfi (Victor), aki alig ismerte a szinte alkalmi partnerét, de végigélte a nő rövid haldoklását. Ha valaki került már olyan helyzetbe, amelyben váratlan haláleset tanúja volt, nyilván érdeklődéssel csekkolja a regény életszerűségét, aki pedig érintetlen az efféle élménytől, rácsodálkozhat arra a lélektani libikókára, amelyen keresztül megy a főszereplő. Nincs túllihegve a pszichológia. Teljesen pontosan egyensúlyoz Mariás a gondolatok, cselekvések, érzések és az önreflexiók patikamérlegén.

Mindez egy fejezetre való anyag lenne, ám az író emel a téten, és azzal a lélektani alapvetéssel viszi tovább a történetet, amely szerint Victor "hatás alá került": és bár alig ismerte Martát, meg akarta ismerni és érteni a halálát megelőző körülményeket,  Marta indítékait a közös éjszakájukra vonatkozóan, valamint Marta családi, baráti környezetének hatását a nőre. A látható valóság mögötti, homályban tartott rétegekre kíváncsi, és miközben szinte megszállottan próbálja összeszedni a kirakós játék darabjait, feltárul előtte a házaspár egymás előtt elleplezett élete. Kettőjük életét - elidegenedésük ellenére is - önmaguk számára is ismeretlen, láthatatlan szövevény köti össze. Victor   a saját, válásban végződő, érzelmileg lezártnak hitt házasságával kapcsolatban is felzaklatódik. A kibillent életek felvetik a kérdéseket. Bár tudjuk, hol a hűség eleje, de látjuk-e pontosan hol ér véget?  Mit lehet és kell tenni a kiüresedett kötelékekkel?  Mit okoz az érintettekben, ha az elhűtlenült hűség mégis erősebb a hűtlenségnél? Hol kezdődik és hova vezet a hűtlenség nem is a másikat, hanem a saját lelket romboló munkája? Nem szerethető kérdések ezek, de Mariás olyan finom eleganciával lebbenti meg őket, hogy át is lehet lépni rajtuk, csak a történetre koncentrálva.

Mi bűvölt el leginkább irodalmi tekintetben? Mariás arányérzéke.  Ez így elég egyszerű válasz, de akik olvassák, látják majd, hogy fenntartani az érdeklődést a történetmesélés tekintetében, fokozni a kíváncsiságot lélektani szempontból, földhöz szegezni a storyt a cselekmény szintjén: megkívánja a tehetséget.