Kifejezetten jól esett ennek a terjedelmes,
ráérős, szinte hagyományos szerkezetűnek tűnő regénynek az olvasása. Teljesen
érdektelennek tartom, hogy Pleijel két híres lengyel férfiról mintázta a főszereplőit,
mert ennél jóval izgalmasabb, mi mindent tudott kihozni kettőjük történetéből. Pleijel
mélyszövésű mintázatokat rajzol barátságról, szerelemről, házasságtípusokról, identitásharcokról, karrierről,
művészlétről, értékrendekről, szülő-gyerek kapcsolatról és ezek felnőtt kori
gubancairól, elfojtásokról, és belőlük adódó személyiségtorzulásokról vagy
fejlődést generáló lehetőségeiről. Van-e a szereplőknek valódi
személyiségfejlődési lehetőségük, és ha igen, mennyit adnak vagy ártanak ezzel
a környezetünkben? Lehet-e őszinte harmónia a személyes életben? Örök emberi mintázat-e
a szabadság iránti vágyuk és az esélyük ennek megélésére vagy elsorvadására? Túl az ifjúságon, az életút felén is túl a két
főszereplő is szembesül az élet nagy kérdéseivel. Mit tolhatnak a saját életük
sarából a sorsra, a környezetükre, mennyi a személyes felelősségük? Valóban
van-e sors, vagy az ebben való hit is csak személyes hárítás?
Miért tekintem mintázatnak a
történetük mélyén húzódó kérdéseket, dinamikákat? Mert a regényben ráismerünk a
magunk és a környezetünk problématípusaira, a vágyainkra, a tévedéseinkre, a
személyes élet mélyén meghúzódó általános emberi modellekre, a jelenségek alatt
a lényegre. Mit tudunk mi magunk kezdeni a szabadsággal, a tudással, Istennel, a
társainkkal, a barátainkkal, a gyerekkor emlékével és a magánnyal? Szerintem
mindenkihez, aki vívódó értelmiségi, szól ez a regény.
Pleijel különösen finoman rajzolta
meg az öregedés fájdalmas, de nem szentimentális folyamatát, a kifosztottságot,
a végső rádöbbenéseket, a szembesüléseket, amelyektől tán senkit nem ment meg az
élet. Gyönyörűen bontja ki azt a gondolatot is, amely szerint a tudatalattiba
száműzött problémák, kapcsolódások helyet keresnek maguknak a tudatosban, ha
előbb nem, az életút végén.
Nagyon kedveltem az antropológus (Bron)
feleségét, aki szabadságra született, de nem a karrier, hanem a család szintjén,
a szeretet révén valósította meg önmagát. Tarthatjuk-e szabad embernek őt? Nem lesz belőle a regényben sem hős, sem
sajnálatra méltó áldozat. Számomra az ő életének is magas pontozású
modellértéke van.
Ezeket a személyes sorsokat
gyúrja, nyomja, húzza a 20.század két nagy világégése, melyeket különbözően él
meg a három főszereplő. Diktatúrák összehasonlításának lehetőségét nyújtja
tálcán az idő. Újra kell gondolni a nyelvhez, hazához, nemzeti identitáshoz
való viszonyaikat. A személyes sors és társadalmi mozgások összefüggései is érdekes dimenzióját adják a regénynek.
Végül a térképről! Bejárjam a szereplőkkel a világ
nagy részét Lengyelországtól az USÁ-ig, a Korall-tenger szigetvilágáig. Én
kifejezetten kedveltem ebben a műben a részletek világát is. Élveztem a nyelvi szövegek
különböző típusainak váltakozását. Mindent. Érzékeltem, de nem zavartak az egyenetlenségek, mert jóval többet adott ez a regény annál, amit a cím alapján (előítéletesen) reméltem.
