Krasznahorkai regénye után nem kezdtem újba. Igyekszem visszatérni ahhoz a régi szokásomhoz, hogy adok időt egy-egy regénynek, hadd dolgozzon bennem!
Nos, most éppen olyan kérdések nem hagynak békén, amelyek szorosabb értelemben nem is tartoznak rám. Ez az alkotás folyamata, amely mindig nagy misztérium volt számomra, és egy-egy író-olvasó találkozón örültem, ha szóba került. Amikor néhány hete Krasznahorkai éppen a Báró Wenckheim író-olvasó találkozóján a városunkban járt, szóba került ez a téma, és ő az írás folyamatának az öntörvényűségét hangsúlyozta. Arról beszélt, hogy a B. W. szereplői beléptek a történetbe, addig írta őket, amíg maradni akartak, azt írta, amit ők diktáltak. Nyilván nem tudom szó szerint idézni, de e beszélgetési szakasznak számomra az volt a lényege, hogy nála az alkotásban a szerkesztési folyamatnak kevésbé fontos a szerepe, mint én azt feltételeztem az eddigi Krasznahorkai olvasmányaim és a most frissen olvasott B. W. alapján. Olyan meggyőzően, hitelesen beszélt a szereplői születéséről, cselekvéseiről, mondatairól, mintha a szövegei valóban kizárólag öntörvényűen épülnének. Ebben a felfogásban az író olyan, mint egy intelligens-érzékeny médium...(Van ilyen médium vajon?)
Hiteles volt, de a regényen gondolkodva kevéssé hiszek neki. Ahogy a regény befejeztével magamra maradtam Báró Wenckheimmel, a többi szereplővel és az ő történetükkel, egyre világosabban látom, mennyire logikusan épül fel ez a regény. Adott a Tanár úr, aki a gondolkodás megszállottja, akinek a realitásokhoz nincs kötődése, és kivonult éppen abból a városból, ahova megérkezik Báró W., akinek szintén semmi tapadása nincs a konkrét hétköznapi valóság dimenziójához, egész életében csak a játékszenvedélye és a Marietta-illúzió jelentette számára az életteret. Túl sok szellem egyiknél, túl sok álmodozás a másiknál, valóságérzékelés semmi.
Ezzel a két nem igazán életrevaló szereplővel áll szemben befogadó vagy kiközösítő közegként a város politikai elitje és a kisemberek. A kisvárosi környezetben minden szereplő hihetetlenül pontos karakter. Az ő életük totálisan valóság-központú, pontosabban pénz-hatalom centrikus a helyi elit esetében, pénz-és hatalomhiányos a kis emberek esetében. A teljesség széthasadásának többszempontú ábrázolása ez a regény. Szépen ellenpontozódik a nagyravágyás és a kicsinyesség, a látszat és valóság. Magukra hagyottak a deficitek. Az erkölcs hiánya, az értelmes jövő lehetőségének hiánya. Lehet, hogy tényleg diktálták magukat a szereplők, és a történetbe való be-és ki- és újra belépésük sorrendjét Krasznahorkainak, de akkor Krasznahorkai koponyáján belül nagyon izgalmas élet lehet...(szeretettel mondom, nem cinikusan).
Nagyon nehéz úgy írni minderről, hogy van, aki még nem olvasta, valaki éppen benne van, ezért aztán csak a felületen mozoghatok, amikor azt írom: patikamérleg pontossággal váltakozik a regényben a humor és a cinizmus, a rétegek egymásra válaszolgatós építkezése, a nyelv célcsoportokhoz kötött ízei, a irracionálisban megnyilvánuló racionális végkifejlet. Ez a regény kitűnően összerakott alkotás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése