Ha a Hasnyálmirigynapló irodalmi újszerűségével kapcsolatban vannak is fenntartásaim , azért EP - most nem annyira íróként, inkább szerethető, tisztelhető emberként - lenyűgözött ezzel a művel is, és a Napló - több más hatása mellett - azt az igényt is kiváltotta belőlem, hogy újra kézbe vegyem Harmonia Caelestist. Fiatalon olvastam először, és a napi feladataim sokasága mellett a nyughatatlanságom, a habzsoló irodaloméhségem lehetett az oka, hogy jórészt türelmetlenül lapoztam, lapoztam, néha derültem egyet-egyet, de úgy csuktam be a kötetet, hogy nem szólított meg igazán. Lelkem rajta. Nemcsak a piacot elárasztó friss regényirodalom mennyiségével magyarázható, hogy eddig nem vettem újra kézbe a Harmóniát. Egyszerűen most értem vele össze.
Általában is igaz, hogy most tudom rábízni magam igazán a szövegekre, korábban nem mertem, nem tudtam rájuk fektetni a lelkem, hanem mindig "kerestem" bennük valamit: a szerkezet újdonságát, a narráció különlegességét, stb. Olvastam egész életemben, és mostanra tanultam meg szöveg-centrikusan olvasni.
Most aztán élvezem a Harmóniában az édesapákat, az ő variációikat, a történelmet, az ötleteket, a humort, EP csodálatos világát, és igen, azt az újító erőt, amit minden EP kötettől akaratlanul is várok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése