Elkezdtem. Félve, tartva a témától, de kíváncsian és tisztelettel EP iránt (aki ezen valószínűleg mosolyogna).
A természetes kíváncsiság mellett két kérdéssel vágok bele az olvasásba: tudom-e irodalmi műként értékelni a naplót, vagy elviszi a figyelmem az íróember éppen átélt tapasztalataihoz való többrétegű érzelmi viszonyom. A másik: mit tud kezdeni EP íróként a jelenlegi személyes helyzetével. Születik-e valami új irodalmi érték ebből a sajátos helyzetből, vagy terápiás eszközként, esetleg életben tartó erőként működött számára a naplóírás .
Kisebb megszakításokkal kiolvastam a kötetet egy nap alatt. Azt hiszem, nem tudtam volna napokra adagolni. És biztosan nem tudnám értékelni sem, pl. csillagokkal.
Most, hogy becsuktam a könyvet azok az első gondolataim, hogy irodalmi értelemben nem született nagy horderejű mű. A kiinduló kérdésemre felelve, inkább tartom terápiás eszköznek, életszervező lehetőségnek, mint a különleges helyzetben megszülető új szövegtípusnak az Esterházy-irodalmon belül.
Ettől még érdekes, főként egy olyan olvasó számára, mint én vagyok, aki még (hála Istennek) nem látott közelről ilyen folyamatot. Megrendítő élmény követni ahogy a testi tünetek, a sokszor profán megjegyzések felől az Idő, Isten - tartalmak felé mozdulnak el EP gondolatai. Fantasztikus, hogy a betegség előrehaladtával, a kezelések monotóniája közben is megmarad a humora. Talán nem is helytálló gondolat, de most úgy érzem, azt tanultam leginkább ebből a műből, hogy azzal az eszközünkkel kell viszonyulnunk a betegségekhez, amelyekben a legerősebbek, a legotthonosabbak vagyunk. A játék, az önirónia, a tisztánlátás, az alkotás, mint életszervező erő - reméljük - hatékony fegyverei Esterházynak.
Kisebb megszakításokkal kiolvastam a kötetet egy nap alatt. Azt hiszem, nem tudtam volna napokra adagolni. És biztosan nem tudnám értékelni sem, pl. csillagokkal.
Most, hogy becsuktam a könyvet azok az első gondolataim, hogy irodalmi értelemben nem született nagy horderejű mű. A kiinduló kérdésemre felelve, inkább tartom terápiás eszköznek, életszervező lehetőségnek, mint a különleges helyzetben megszülető új szövegtípusnak az Esterházy-irodalmon belül.
Ettől még érdekes, főként egy olyan olvasó számára, mint én vagyok, aki még (hála Istennek) nem látott közelről ilyen folyamatot. Megrendítő élmény követni ahogy a testi tünetek, a sokszor profán megjegyzések felől az Idő, Isten - tartalmak felé mozdulnak el EP gondolatai. Fantasztikus, hogy a betegség előrehaladtával, a kezelések monotóniája közben is megmarad a humora. Talán nem is helytálló gondolat, de most úgy érzem, azt tanultam leginkább ebből a műből, hogy azzal az eszközünkkel kell viszonyulnunk a betegségekhez, amelyekben a legerősebbek, a legotthonosabbak vagyunk. A játék, az önirónia, a tisztánlátás, az alkotás, mint életszervező erő - reméljük - hatékony fegyverei Esterházynak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése