Závada Pál: Egy piaci nap

Závadának van egy jellegzetes, hamiskás mosolya, ami egyfelől kifejezetten jót tesz ennek a komoly embernek, másfelől mindig azt a képzetet kelti bennem, hogy szóban is nagyon tudatosan adagolja a szövegeit, és mindig jóval többet, mélyebbet, bölcsebbet is tudna mondani, mint,  amennyit éppen közöl. (Jó, jó, ez csak ilyen kis entyem-pentyem női csacsogás, de azért köze van az Egy piaci naphoz.) Részt vettem az új regény egyik író-olvasó találkozóján, és határozottan nyögve nyelősnek érzetem, ami persze Závada beszélgetőpartnerének inkább felróható, mint neki magának. Ez a kérdező jó ember mindent és még annál többet is kibeszéltetett a forrásanyagról, és a barátnőmmel, ha nem is komolyan, de már arról sutyorogtuk, hogy tudhat-e többet írni Závada a témáról, mint amit elmondott a másfél óra alatt, el kell-e ezek után olvasni a vékonyka kötetet...S mintha csak hallotta volna, azzal a bizonyos hamis mosollyal ajánlotta, hogy azért ha sokat elárult is a témáról, olvassuk el a regényt.  Szemlesütve dedikáltattunk.

És hát érdemes. Nagyon jó regény az Egy piaci nap. A terjedelmes Természetes fény után, amit kimagaslóan értékes regénynek tartok, vékonyka kötetbe zárt remekmű ez is.

A történet magját jelentő 1946-os kunvadasi (kunmadarasi) pogrom eseményeinek előzményeit, a lincselés lassan induló, majd hirtelen felpörgő, lihegő lüktetését, elcsendesedését, majd újbóli fellángolását Závada tökéletesen komponált, jó ritmusú szöveggel jeleníti meg. Az események hullámzása alatt mindig új szempontok szerint, új rétegekkel gazdagítva viszi előre a pogrom, a pártok, a rendőrség, a politikai szándékok különös összefonódásának bemutatást. A narrátor (a vádlottá váló helyi tanító felesége) személyes érintettsége, intelligencia szintje, ambivalens érzelmei és nyelvhasználata az olvasót is behúzza a történetbe úgy, hogy egyszerre több megközelítésben (érzelmi érintettséggel átszőve vagy a megfigyelő, megörökítő tárgyias megközelítési szemszögéből) is látjuk a pogrom eseményeit.  Vele együtt döbbenünk meg, hogy ami megtörtént a zsidókkal, megtörténhetett: 1946-ban. Átéljük a férje iránti aggodalmat, az óvatosan előbújó bizonytalanságát a férje tetteinek megítélésében. A legizgalmasabb mégis annak a  folyamatnak a történeti, szociológiai és pszichológiai szempontú ábrázolása, amelyben Závada rendkívül fegyelmezetten megmutatja, hogy a tudatlanság, a feldolgozatlan frusztrációk, az előítéletek és a rossz ösztönök hogyan hajszolják bele az elkövetőket - megdöbbentő módon főként nőket - a pogromba, és eközben hogyan válnak öntudatlan eszközeivé a politikai szándékoknak. Nagyon finom hangolással tágul egyre szélesebbre a pogromra való rálátásunk köre azáltal is, hogy látjuk az eseményekhez való egyre rétegzettebb külső viszonyulások körét is (politikusok, sajtó). Mintegy szomorú csattanóként (befejezésként) a miskolci események motivációs háttere egyértelművé teszi, hogy a politika a saját szempontjai és érdekei szerint - Kunmadarason éppúgy, mint Miskolcon - gátlástalanul eltárgyiasítja az embereket. Egyszer volt, hol nem volt, talán ez az egész szörnyűség, igaz sem volt. De, az volt.