2017. március 6., hétfő

Tartozás a Mindenkivel kapcsolatban

Miért van az az érzésem, hogy tartozom annak az összegzésével, miért tetszett a Mindenki?
Ha tartozás, ha nem, a filmmel kapcsolatos szedett vedett gondolataimat leírom, tudatosan kerülve az elemzés látszatát is, mert jelen esetben  nem használna  az irodalmi művekhez kapcsolódó - egyre halványuló - elemző rutin, a filmnyelvben pedig nem vagyok járatos.
Tehát miért örültem a filmnek, miért tetszett? (Nem játszom azzal a gondolattal, hogy miért szép..)
Partvonalon kívülről jó ideje figyelem az oktatásban zajló folyamatokat, és ugyan érthető, jogos, hogy azt a rendszer-tehetetlenséget, kontraproduktivitást (tetszőlegesen folytatható a sor), amelyeknek a nyűge mind ráterhelődik a gyerekekre, fiatalokra, célzottan a kormányzat, az oktatáspolitika, a KLIK nyakába varrjuk, ám kevés szó esik a tanárok jelentős tömegének alkalmatlanságáról, káros hatásáról. (Amúgy offenzívában valahol ez is érthető,  meg is lehet, ki is lehet magyarázni.) A kockás inges akciókat jelenléttel is támogattam, de már akkor is nyomós kérdésként merült fel bennem, mit kezdene a pedagógustársadalom a rázúduló, a rendszert pozitívan megújítható lehetőségekkel. 
No,  ez a film nekem éppen arról szól, amit ma a pedagógus oldal legsúlyosabb problémájának tartok. Arról, hogy számosan vannak a nem egyszerűen csak megfáradt, kiégett pedagógusok, hanem a rendszernek aktívan megfelelni vágyók, a hamis értékrendet gyerekekre gyömöszölők, a megalkuvók, a gyereklelket tiprók, a maguk sikerét elvtelenül hajszoló tanárok. Gondoljuk végig, mire tanítják közvetve vagy közvetlenül a gyerekeket! Elvtelenségre, megalkuvásra, hazugságra, szolgaságra, elenyésző előnyökért, amelyeket a gyerekek nem is biztos, hogy előnynek tartanak. A gyerekek jó esetben egyszerűen zavarban vannak...
Ez a film legalább reflektorfénybe állította ezt a tanártípust, akit mellesleg anyaként is könnyedén el tudunk képzelni. Nekem sem tetszett a film végén a sziszegése, én is tudom, hogy a gyerekek a hétköznapi életben a filmben jelzett életkorban nem tudják ilyen szervezetten artikulálni az ellenállást a hamis értékrenddel szemben, de elég sok gyerekkel beszélgettem, és több osztály és csoportbeszélgetésről hallottam, amelyek azt igazolják vissza, hogy a gyerekeknek szükségük lenne a saját, jogos érdekeiket érvényesítő technikákra, és a film bátorságot adott ahhoz, hogy erről beszélgessenek, és a lehetőséget, hogy tudatosuljon: nem kell alattvalóvá válniuk.

Kérdés marad persze, hogyan viszonyulok a film művészi értékéhez. Nem tudok erre egyértelmű választ adni. Hajlok most arra a kompromisszumra, hogy  elnézzem azt, ami a szemem szúrta, azért az előnyért, amelyet a film diskurzust indítva kiváltott.

És bizony visszanéztem: megjelentek nagyon lesajnáló, elitista megjegyzések olyan emberektől is, aki egyébként a szolidaritás, a nyitottság, az elfogadás elvét hangoztatják, máskor...Nem a tisztességesen megírt - esetenként negatív - kritikákról beszélek, valódi krtikából egyelőre kevés van, hanem a bölcsek kövét szopogatókról, akik egy-két szóval összességében ütötték le a filmet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Agneta Pleijel: Lord Sohamár

Kifejezetten jól esett ennek a terjedelmes, ráérős, szinte hagyományos szerkezetűnek tűnő regénynek az olvasása. Teljesen érdektelennek...