Nem a fülszöveg kísértet meg, melynek alapján akár morbid, de legalábbis bizarr történetre számíthattam volna, hanem egy molyon olvasott értékelés hangulata miatt döntöttem úgy, hogy Javier Mariás következik az életemben.
Egy eleve bizonytalanul szervezett és az egyik fél (Marta) váratlan halála miatt megvalósítatlan házasságtörési kísérlettel indul a történet, de a feldobott labdát fent is hagyja az író, egy pillanatig sem kísérti meg a témában rejlő hatásvadászat lehetősége. A hangsúly kezdettől azon van, hogy egy ilyen váratlan, extrém helyzetben hogyan viselkedik, hogyan dönt, mire gondol, mit érez a férfi (Victor), aki alig ismerte a szinte alkalmi partnerét, de végigélte a nő rövid haldoklását. Ha valaki került már olyan helyzetbe, amelyben váratlan haláleset tanúja volt, nyilván érdeklődéssel csekkolja a regény életszerűségét, aki pedig érintetlen az efféle élménytől, rácsodálkozhat arra a lélektani libikókára, amelyen keresztül megy a főszereplő. Nincs túllihegve a pszichológia. Teljesen pontosan egyensúlyoz Mariás a gondolatok, cselekvések, érzések és az önreflexiók patikamérlegén.
Mindez egy fejezetre való anyag lenne, ám az író emel a téten, és azzal a lélektani alapvetéssel viszi tovább a történetet, amely szerint Victor "hatás alá került": és bár alig ismerte Martát, meg akarta ismerni és érteni a halálát megelőző körülményeket, Marta indítékait a közös éjszakájukra vonatkozóan, valamint Marta családi, baráti környezetének hatását a nőre. A látható valóság mögötti, homályban tartott rétegekre kíváncsi, és miközben szinte megszállottan próbálja összeszedni a kirakós játék darabjait, feltárul előtte a házaspár egymás előtt elleplezett élete. Kettőjük életét - elidegenedésük ellenére is - önmaguk számára is ismeretlen, láthatatlan szövevény köti össze. Victor a saját, válásban végződő, érzelmileg lezártnak hitt házasságával kapcsolatban is felzaklatódik. A kibillent életek felvetik a kérdéseket. Bár tudjuk, hol a hűség eleje, de látjuk-e pontosan hol ér véget? Mit lehet és kell tenni a kiüresedett kötelékekkel? Mit okoz az érintettekben, ha az elhűtlenült hűség mégis erősebb a hűtlenségnél? Hol kezdődik és hova vezet a hűtlenség nem is a másikat, hanem a saját lelket romboló munkája? Nem szerethető kérdések ezek, de Mariás olyan finom eleganciával lebbenti meg őket, hogy át is lehet lépni rajtuk, csak a történetre koncentrálva.
Mi bűvölt el leginkább irodalmi tekintetben? Mariás arányérzéke. Ez így elég egyszerű válasz, de akik olvassák, látják majd, hogy fenntartani az érdeklődést a történetmesélés tekintetében, fokozni a kíváncsiságot lélektani szempontból, földhöz szegezni a storyt a cselekmény szintjén: megkívánja a tehetséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése