Javier Marías: Rossz kezdet

fotó:J. Marías fb-oldaláról

Hasonlóan a Holnap a csatában gondolj rám c. regényhez, komoly, fontos, mély lélektani (mélylélektani) kérdéseket vet fel ez a regény is. Ebben is téma  a látszatélet és a valóság egymáshoz való viszonya, de a mű középpontjában álló házaspár kapcsolatában  nem válik el olyan élesen a kettő, mint a korábban említett műben. Technikailag úgy teremtett a hasonló témához az előzőtől eltérő forgatókönyvet Marías, hogy egy olyan mély sebet nyomott a feleség által a férfi főszereplő hiúságába, lelkébe, hogy ezzel lehetetlenné tette a boldog házasság látszatának hibamentes fenntartását. Lassan bontja ki az író a történet múltbéli szálait (mi volt a bűn, miért volt a bűn), így ráérősen minden gondolatát elmondhatja árulásról, bűnről, arról, hogy a feleslegesen bevallott bűn  milyen terheket ró a férjre, közvetve az egész családra, és milyen következményekkel sújtja a feleséget. Elmélkedik azon, hogyan alakul a bűn életpályája az évek során, arról is, elévül-e a bűn a múló idővel, marad-e nyoma, ha elmúlik a személyes élet. Tetszetős és hatékony ötlet egy fiatalember megfigyelőként (magánnyomozóként) való szerepeltetése, mert ő a maga szempontjai szerint árnyalja a férj bűnhöz való merev viszonyulását, és életkora, térbeli mozgása lehetőséget teremt arra, hogy a családi, magánéleti színtér kiszélesedjen. Megbízatása és kapcsolatai révén jóval tágabb időhorizonton és társadalmi környezetben is értelmezhetővé válnak az eddig csak intim szférára szűkített morális kérdések. A Franco halála utáni években járunk, de a regényidő időnként visszakanyarodik a múltba, a diktatúra évtizedeibe.  A  80-as évek elején már jól érzékelhető, hogyan viszonyul a társadalom többsége Franco híveihez, a diktatúra bűneihez. Látjuk,  hogyan élnek Franco valamikori hívei, de belelátunk a fiatalság mámoros, szabad életébe is.

Érdekes gondolatok, felvetések, morális kérdések rajzottak az oldalakon, és bár értettem, miért lassú tempójú a regény, én mégis úgy éreztem magam olvasás közben, mintha egy többre képes autó hátsó ülésén ülnék, amely csak kettes sebességben araszol, és nekem az út menti virágokat éppoly részletesen meg kell figyelnem, mint a távoli hegyek látványát.  Zavart tehát ez a tempó, mert valójában nem sokat változott a táj. Értem, hogy kaptam időt az elgondolkozásra, mégis, mégis elmaradt a harmónia. Annyira didaktikusan szájba rágta Marías a maga véleményét, hogy folyton legalább 4-esbe tettem volna a sebváltót. Kevésnek éreztem a storyt ehhez a terjedelemhez (600 oldal körüli), soknak a moralizálást, mert ugyanazt a kört járta körbe többször is, így végül némi csalódással fejeztem be az olvasást, és kezdtem el vágyakozni a Beleszerelmesedések c. regényére, mert Marías jó író, csak ez..., ez most nekem nem jött be.