Szeretem a reggeleket. Kávé alig nyitott szemmel, állva, a tea komótosan kortyolgatva, aztán enyém a logisztika. Az autóban csivitelnek a gyerekek, az iskolától D. munkahelyéig csendesen elülünk, kevés szóból értjük egymást. Miután kiteszem, teljessé válik a csend. Sosem nyomom be a rádiót, ritkán zavar a forgalom. Ezen az úton van egy útkereszteződés, amit örökbe fogadtam. Mindig árnyékot adó magas panelházak közül fordulok rá erre a kanyarban lévő útkereszteződésre, amit szerencsés napokon magába szív, szinte a láthatatlanságba ragyog a rázúduló Nap. Egy-két másodpercig szinte semmit nem látok, közepébe kerülök ennek a valószerűtlen ragyogásnak. Belefutok és sutty, már kint is vagyok belőle, tán mindig mosolyogva. Pontosan ilyenek voltak régen és igen, ilyenek ma is az életem boldogságpillanatai. Ragyogó gömbök, velem a közepükben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése